Kultúrák találkozása – Dr. Nátyi Róbert művészettörténész írása

A húsz éve alapított ceredi művésztelep számos ponton azonos elvek szerint szerveződött, mint a hasonló céllal született magyarországi vállalkozások sora: Nagybányától, Szolnokon, Szentendrén és Gödöllőn át, a modern kori művészkolóniákig. A mára nosztalgikusnak tűnő kivonulás vágya mellett a Medvesalja magával ragadó környezete, fantasztikus természeti adottságai, a Nógrád megyei falu zárt világa, tradíció és modernség együttes megjelenése,  önmagukban is magyarázhatnák a művészek nyarankénti rendszeres megjelenését. Mégis, ha a ceredi művésztelep eddigi húsz évének fejleményeit vizsgáljuk, akkor eredményeinek titkát komplexitásában, illetve határozott koncepciójában véljük fölfedezni. A genius loci (a hely szelleme) abban az értelemben, ahogy sok más klasszikusnak számító művésztelep esetében, ahol a meghatározó motívumok sorjáznak az ott készült képeken, nem feltétlenül meghatározója – és tegyük hozzá – nem is célja a Cereden készült alkotásoknak. Ezalatt nem azt értem, hogy néhány jellegzetes motívum: a Tarna völgye fölött átívelő kecses fahíd, vagy a XVIII. századi zsindelytetős barokk fa harangláb, ne jelennének meg az alkotásokon. Inkább arra gondolok, hogy nemcsak pusztán festői motívumokról beszélhetünk esetükben. Cereden nem a dolgok, tárgyak, a táj, vagy az ott élő emberek külső epidermiszét szeretnék ábrázolni a művészek, hanem aktív módon – tulajdonképpen interaktívan – viszonyulnak kiindulási pontjukhoz, valahogyan a hely szellemét megidézve, de egyszersmind továbbgondolva azt. Gondolhatnánk itt a vásárhelyi modellre, ahol az ötvenes–hatvanas években az ott megjelenő, és több esetben helyben is maradó művészek rögzítették egy letűnő paraszti kultúra folyamatosan és feltartóztathatatlanul eltűnő nyomait, relikviáit. Ott a modernizálás szüksége és a tradíció eltűnése, a kettő kiélezett konfrontálódása tette aktuálissá a mondanivalót, amelyből egy iskola, egy festői stílus született. Cereden ezzel szemben a folyamatos, aktív cselekvésre, a helyi társadalommal történő állandó, a művészet eszközeivel történő kortárs párbeszédre helyezik a hangsúlyt. Ezzel is erősítvén a kortárs művészet társadalmi, szociológiai, gazdasági, kulturális szempontú szerepvállalását.

Általános megállapításként a művésztelepekről elmondhatjuk, hogy mindenütt kialakult egyfajta szoros kapcsolat az ott élő emberek, a helyi lakosság és a vendégszeretetüket élvező művészek között. Cereden ez már majd egy évtizede szó szerint a különböző kultúrák találkozásának metszéspontjában gyümölcsöző, pezsgő, sokszínű eredményeket hoz. A friss, újszerű megközelítések, a folyton változó nézőpontok segítségével a modern és az archaikus, a lokális és a globális viszonylatainak vizsgálata révén évről évre új értékek születnek. Ez természetesen egy lassú érési folyamat eredménye. Hiszen 1996-ban, amikor az első alkotások a telepen elkészültek, még csak egy barátokból álló társaság önszerveződő megmozdulásáról beszélhettünk, ahol az érintetlen természeti környezet grandiózus díszletet és helyszínt adott az alkotótevékenységnek. Eddig a pontig a dramaturgia nagyon hasonlít más telepek alapítástörténetéhez. Az ezredforduló környékén a művésztelep megálmodói folyamatosan bővülő földrajzi mátrixban, egyre markánsabb programokat szerveztek, egyértelműen kitűzve azt a célt, hogy nemzetközi mércével is mérhető teljesítményt hozzanak létre. Már az első művésztelep tudatosan vállalta a hazai képzőművészet alkotóinak meghívása mellett a nemzetköziség mércéjét. A következő években ez a nemzetközi orientáció fokozódó mértékben erősödött, a világ, különböző országaiból meghívott – eltérő területeken és művészeti ágakban alkotó – vendégművészek artist in residence formában történő bevonásával, a cserekapcsolatok bővítésével. A külföldi intézményekkel, múzeumokkal, galériákkal, képzőművészeti egyetemekkel, művészcsoportokkal történő kapcsolatfelvétel is a telep nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolásának szándékával történt. A szakmai háttér erősítésének az igényét jelzi, hogy minden évben más-más kurátort, művészettörténészt hívtak meg a művésztelepre, ezzel nemcsak a különböző nézőpontok sokszínűségét biztosítva, egyfajta szellemi párbeszéd lehetőségét fenntartva, hanem a dokumentálás, a művek feldolgozásának fontos feladatát is megoldva. Az évek múltával egyre inkább formálódott az a gondolat, hogy a művésztelepeket egy-egy projekt köré fűzzék föl, ráadásul úgy, hogy a művésztelepnek otthont biztosító falu hagyományai, kultúrája inspirációként szolgáljanak. Az eltelt évtized a művésztelep létrehozóinak azt a szándékát is alátámasztja, hogy az egyes településen megjelenő művészcsoportok szereplésükkel, aktív jelenlétükkel képesek alakítani, befolyásolni a befogadó közösség életét, jelenét, sőt jövőjét is!

Tulajdonképpen ennek a szerepvállalásnak eredményeként kell tekintenünk a művésztelep által szervezett különböző rendezvényekre, tematikus fesztiválokra, színházi, zenei és filmes produkciókra, melyeken a helység lakossága nemcsak nézőként, hanem időként modellként, illetve az alkotások létrehozásában aktív szereplőként is kiveszi a részét. Ugyanez az attitűd fogalmazódik meg, amikor az évről évre újabb telkek megvételével terjeszkedő művésztelep, tájba/kertbe helyezett nagyobb (köztéri) méretű installációival új, a faluban addig nem látott és tapasztalt vizuális minőségeket hoz létre, aktívan részt vállalva a település környezetalakításában.

Az archaikus kultúra és a kortárs művészet interakciójából létrejött művek hatásosan bizonyítják e szimbiózis eredményességét és érvényességét. Ha valaki rápillantott az idei művésztelep záró rendezvényének efemer  installációinak helyzetét jelölő térképre, akkor azt láthatta, hogy az alkotások szinte az egész települést behálózták, birtokba vették. 2006-ban az AKÁCFA projekt már ennek a szellemében került lebonyolításra. A következő esztendőben a CEREDI VÁSZNAK projekt a falusi tárgykultúra köréből vette ihlető forrását, majd a 2010-es TISZTASZOBA programja már az erőteljes konceptualizmus jegyében fogant, mintegy előrevetítve a soron lévő fél évtized művésztelepeinek irányultságát, szellemi koncepcióját. 2011-ben a PROTOTÍPIA című projekt alkotásai régi fényképek, családi fotográfiák alapján készültek. A helyi kulturális hagyományokra, egy eltűnő világ képi reprezentációjára reflektáltak a Medve kultusz videoinstallációi, fotódokumentációi, illetve a helyszínen forgatott kisjátékfilm is. A következő évben újra a falu tárgyai kerültek a közös gondolkodás homlokterébe. A sokszor funkciójukat vesztett régi használati tárgyak, bútorok műalkotássá „nemesítése” került a TÁRGY=POZÍCIÓ projekt homlokterébe. 2013-ban és 2014-ben megint csak egy-egy elvontabb tematika következett a GARDENVÍZIÓ formájában, ahol a falusi kertek váltak a művészet tárgyává, míg a következő nyáron a HIÁNYGENERÁCIÓ című program keretében a falu folyamatos elöregedése kapcsán születtek meg a művek. Ezt folytatta az idei rendezvény is, amely törekvéseinek centrumába a ceredi embereket helyezte, hiszen a témaként meghirdetett 1215-ös szám a művésztelep húsz évvel ezelőtti indulásakor érvényes lakosságszámot jelképezi. Cereden az előző két évtized eredményeire építve, a településen nyaranta megjelenő művészek és a falu lakóinak kapcsolata egyre szorosabbra fonódván, olyan szellemi egységet és különleges produktumot hozott létre, amely mára az ország határain túlterjedően is egyedinek számít.