Barion Pixel

A természet hangjai és a mentális egészség

Ceredet körbeöleli a természet, a falu hangjai egészen más dolgokat mozgatnak meg bennünk, mint a városi hangzavar. Utóbbi tele van figyelmeztetéssel, amire fel kell kapnunk a fejünket, tömeges mozgással, hétköznapi célokkal.

Falun a hangok megnyugtatnak, lelassítanak és kiszakítanak a folyamatos rohanásból. Nem meglepő tehát, hogy tudományosan is bebizonyították, hogy a természet hangjai jó tesznek a mentális egészségnek.

Az idei év tematikája a HangÁr nevet kapta: a faluba költöző Művésztelepek egy ceredi hangfelvétel alapján alkotnak majd. Azonban nem csak ezért fontos, hogy milyen hangok vesznek körül, ha ellátogatsz hozzánk. Egy ilyen időszak után, mint ami a pandémia miatt mögöttünk van, mindannyiunkra ráfér a mentális feltöltődés, egy amerikai kutatás szerint pedig szuper partnerek ebben a fák, a madarak és a patakok.

A Colorado State University kutató kimutatták, hogy a természet hangjai csökkentik a stresszt, pozitív érzéseket keltenek bennünk és segítik a mentális feltöltődést.

Szinte hallani a tücsökciripelést.

„A tanulmány szerzői szerint ez egy fontos, több kutatást igénylő terület, a természet hangjainak pozitív egészségügyi hatásainak pedig nagy jelentőségük van a környezetvédelem és a természeti környezet megőrzése körüli vitákban” – írta a 444.hu. „A természet stresszcsökkentő és pozitív egészségügyi hatásainak minden korábbinál fontosabb szerepe lehet a szorongásos és más mentális zavarok csökkentésében.”

A kutatás vezetője kiemelte, hogy az eredmények mennyire fontosak a természet megőrzése és a természethez való emberi kapcsolódás szempontjából.

Ceredről csak egy lépés az érintetlen természet.

A ceredi hangfelvétel egy különleges környezetből merít, aminek része ember és természet. Az ArtPiknik során te is összekapcsolódhatsz a falu atmoszférájában lebegő nyugalommal, sétát tehetsz a közeli erdőkben, vagy részt vehetsz egy vezetett meditáción is, hogy a művészet és a természet egyvelege visszaadja azt, amit a bezártság elvett.