TÉR ÉS…

Workskop 2013

Zdenka Jancia (SK) Cím nélkül, 2013. installáció

A Tér és… elnevezésű alkotói találkozó immáron a második műtermen kívüli képzőművészeti akció Juraj Sapara docens, szobrászművész műtermének (Szobor és applikált médiumok) a Ceredi Nemzetközi Művésztelep bázisán. Az első rendezvény 2012-ben, Szobor és… címmel valósult meg, az említett műterem diákjai részvételével, amelynek szándéka: a szobrászat célzott kutatása és megvalósítása volt. A szobrászat – mint médium – alkalmas az egyetemes interpretáció lehetőségével és reakciójával, hogy érvényes legyen a kortárs európai multikulturális művészeti és társadalmi terekben egyaránt.

Az ez évi projekt tematikája elsősorban a ceredi művésztelepre volt építve, amely egy művészeti laboratórium, kulturális intézmény, közösségi tér, művészeti kollektíva, valamint egyetemi tanárok és diákok kapcsolódási pontja. A fő szándéka a művészeti alkotások létrehozásán túl a nemzetközi együttműködés megvalósulása és fellendítése a Besztercebányai Művészeti Akadémia és a Zlín-i Tomáše Bati Egyetem között. Különösen lényegesnek mutatkozott, hogy az alkotási folyamat művészeti konfrontációja során a különböző művészeti műfajokat felhasználva a szobrászattól az új médiák, inter médiák, fotók, koncept, sound art, land artig minden rétegben születtek alkotások. Nagyon kecsegtető, hogy nemcsak a két intézmény diákjainak száma (30), hanem a közös alkotások a videoprezentációja, a workshop végén Besztercebányán és Uherske Hradiště-n zajlott sikeres kiállítások vagy a szimpóziumot összefoglaló katalógus is bizonyítéka és reális alapja a következő határon túli együttműködésnek.

Juraj Sapara docens, szobrászművész

 

This post is also available in: angol