TÁRGY=POZÍCIÓ – 2012

Művésztelep – 2012

targy-pozicio_projekt

A ceredi művésztelep kiállításai az évek során immár élő hagyománnyá váltak a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum éves kiállítási programjaiban. Akik rendszeres látogatói a múzeum képzőművészeti tárlatainak, emlékezhetnek arra, hogy a művésztelep résztvevőinek, vendégeinek kiállításai mindig valamilyen különleges, nem megszokott művészi élményt nyújtanak számunkra. A korábbi alkalmak során tanúi lehettünk az alkotók sokrétű munkájának; a hagyományos grafikai és festészeti eljárásoktól a „talált tárgy” újraértelmezéséig s az objekt-ig, a land arttól, a nagyméretű alkotások nyilvános, happeningszerű, helyszíni létrehozásától, a részletekben rejlő szépségek felfedezéséig. A közösség előző kiállítása új, évekre meghatározó távlatokat és alkotói programot nyitott meg a részt vevő művészek számára. A „Tisztaszoba” című, tematikus bemutatkozás már szinte teljes egészében a telepnek otthont adó Cered község hagyományait értelmezte újra, elsődlegesen a fotó nyújtotta lehetőségek segítségével. Az alkotók már régóta törekedtek s ma is törekednek arra, hogy minél intenzívebb kapcsolatot létesítsenek a település lakóival, a művésztelep rendszeres alkalmakat biztosít mindkét fél számára egymás munkájának, hétköznapjainak és ünnepeinek megismerésére. Napjainkra már a művésztelep fontos részévé vált a falu életének, őslakosok és vendégek kapcsolata egyre szorosabbá válik, s az alkotó művészek egyre inkább betekintést nyernek a helyi mindennapokba, szokásokba, hagyományokba, minden évben néhány napig együtt élve a helyiekkel. Ehhez kapcsolódik a művésztelepen dolgozó alkotók által készített film is, amely egy, ősi hiedelmeket idézőjelbe tévő, tulajdonképpen nem létező medvelegendát dolgoz fel, amely akár részét is képezhette volna a falu hagyományainak. 

targy-pozicio_fokepszoke_erika_02_15

Szöke Erika (H) Tárgy=Pozíció, 2012

Jelen kiállítás a 2012. augusztus 1–7. között megrendezett ceredi művésztelep által inspirált alkotásokat mutatja be. Hasonlóan a korábbiakhoz, az alkotás folyamatát és az elkészült művek tematikáját a falu hagyományai, tárgyi és szellemi kincsei határozták meg. Ahogy a kiállítás plakátján is áll: „A koncepció azt a kérdést járja körül, hogy a viszonylagosan elszigetelt, de hagyományokban gazdag falu hogyan találkozik a különböző országokból érkezett kortárs művészekkel…”. E tárlat tematikája a faluban még fellelhető – már használaton kívüli, funkcióját elvesztett – régi eszközök, dísztárgyak, bútorok stb. műalkotássá alakítása, mely által ezek az elfeledett tárgyak új értelmet nyernek, új életre kelnek a kortárs művészet eszközeinek s az alkotók invenciójának segítségével. A tárgyak, eszközök, emlékek közé sorolódik maga a táj, a természeti környezet s a fák között vadhálószerűen összefűzött madzagra felaggatott száraz levelek nemcsak térbeli dekorációk, de önálló életre kelnek, hiszen minden szélfuvallatra táncolnak, hangot adnak ki, zörögnek, az erdőt szakrális hellyé változtatva. Elmélyülésre, a végtelenen való gondolkodásra kényszerítik a nézőt a nyugalmat és a természet erejét egyaránt érzékeltető, egymásba érve az élet folytonosságát sugalló tájrészletek.

targy-pozicio_fokepivana_slavikova_02_05

Iváná Sláviková (SK) Tárgy=Pozíció, 2012. hímzett szita

A leghétkönapibb tárgyak; egy asztalterítő, egy kékké változott szék is bírhat mágikus, nem e világi, szinte metafizikus hatással, ugyanúgy, ahogy a vég nélküli vörös anyaggal borított, végtelen nyugalmat sugárzó sírkereszt. A mindennapok emlékei – a klasszikus, színezett, férj-feleséget ábrázoló családi fotó, egy pohár vörösbor, a meleg tónusok két ember egymáshoz tartozását, az otthon meghitt melegét, a csendes, estig nyúló kártyázásra is maradó vendéget idézik. Ezt a meghittséget, az emlékezést erősíti fel az intim hangulatú megvilágítás, az apró, törékeny száraz virágcsokor. Mindezt mementóvá változtatja az asztalon kereszt alakba rendezett kártyalapok sora. Ez is lehet egy értelmezése a műnek, ha megismerjük az alkotás keletkezéstörténetét, abból azonban megtudhatjuk, hogy a férj tulajdonképpen hamiskártyás volt, az ő mementója a kereszt formába rendezett kártyalapok sora, a szőnyeg alá söpört lapok pedig azt a közeget jelzik, amely minderről nem is akar tudni semmit. Talány és szabad asszociáció jellemez sok más alkotást is, mint a szintén lírai emlékeket idéző, új kontextusba helyezett fotók, fotótöredékek sora, vagy az álomszerű, szinte túlvilági női portrét hordozó, kísértetiesen libbenő ágynemű a szövőszéken. A születés és elmúlás közti utat járja be a horgolt csipkés keszkenő, a folytonos fenyegetettséget jelző szekerce azonban mindig ott rejlik mögötte.

Martina Lackova (CZ) Tárgy=Pozíció, 2012. ezüst kanál, drypoint technika

A lírai gondolatiság mellett a kiállításban megjelenik a játékosság is. Az alkotók zöme továbbgondolta a régi tárgyak szerepét és új feladatokat adtak az eszközöknek. Így vált a régi cipzárak sorából fűző, apró eszközök kombinálásából csúzli, a szitából horgolt wayang árnyjáték, vagy a kis fali szekrénykéből az elektromosság diadalát francia nyelven hirdető, mókás villanyégővel dekorált titkos, barátságos szörnyeket rejtő szekreter. Álomvilág és praktikum, líra és humor egymást egészíti ezen a kiállításon, melynek közös keretét a tárgyakhoz, eszközökhöz, a falu természeti környezetéhez közelítő alkotók érzékenysége, értő humánuma alkotja, hiszen még a leghumorosabb újragondolása is egy féltve őrzött emléknek az alkotók tiszteletéről, megértéséről tanúskodik. A kiállító művészek az általuk feldolgozott kulturális emlékeket a szakralitás szintjére emelték, amelyet az egyes művek triptichonszerű, szinte oltárkép hatását keltő megfogalmazása jelzi. Ezzel tulajdonképpen meg is válaszoltuk a kiállítás szórólapján megfogalmazott kérdést: e tárgyak „mit váltanak ki a művészekből, hogyan gondolják tovább a kapott üzenetet, milyen alkotói válaszokat hoznak létre”. A telepen részt vevő alkotók számára, bár különböző kulturális gyökereken nevelkedtek s érkeztek Magyarországról, Szlovákiából, Csehországból, Németországból, Mexikóból, nem idegen ez a közeg, egy kicsi, nógrádi falu világa, annál is inkább, mert az alkotók többsége már évek óta visszatérő vendég. Számukra a telepen töltött napok s alkotással eltöltött idő lehetőséget nyújtott s nyújt egy már feledésbe merülő kultúrában történő megmártózásra s e kultúra kincseinek átmentésére számunkra, napjaink városban élő kiállításlátogatói számára. A tárgyak új életre keltése természetesen nem mehetett volna végbe anélkül, hogy tulajdonosaik, használóik ne bocsátották volna a művészek rendelkezésére azokat, így e kiállítás ismét hiteles bizonyítéka annak, hogy hagyomány és újítás, viszonylagos elszigeteltség és kortárs képzőművészet, egy falu lakossága és külföldi alkotóművészek az Emberként való gondolkodás mentén újra meg újra egymásra találnak.

Elhangzott a XVII. Ceredi Művésztelep kiállításának megnyitóján a salgótarjáni Dornyay Múzeumban 2013. január 22-én.

 

k-peak-ildiko

Ildikó Peák művészettörténész

 

 

 

 

 

 

 

 

Gallery

This post is also available in: angol