1215 – CEREDI EMBER – 2015

Művésztelep – 2015

 

Ivana Sláviková (SK) 1215 – Corpus Chisti, 2015., fotósorozat

 

Egyre közelebb

Cerednek, az egyre fogyatkozó lélekszámú Nógrád megyei határfalunak nincsen különösebb specifikuma, ugyanakkor magában hordozza a „magyar vidék” összes jellegzetességét. Éppen ezért, az 1996-ban indult, egyéni kezdeményezésekből kinövő, a szlovák kapcsolatokat is erősítő és egyre szélesebb nemzetközi meghívásokon alapuló művésztelep figyelme a helyi közösségre, hagyományokra és termeszetesen Cered jelenére fokuszál.

Lilla von Puttkammer (D) 1215 – Ceredi ember, 2015. 200×130 cm tus, falfestmény

Ennek egyik fontos eleme a helyiekkel való aktív együttműködés. Nemcsak abban az értelemben, hogy a múlt század paraszti hagyományát már csak nyomokban őrző mindennapi élet benyomásait rögzítik a művészek, vagy inspirálódnak (az Európa nyugati országaiból jövők) a számukra egzotikusnak számító magyar vidéki életből, hanem mára már a falu mikrotársadalmának szerves részévé váltak az egy-egy nyári időszakban megvalósuló művészeti projektek és egyáltalán: a művésztelepi jelenlét. A helyiekkel való együttműködés a nemzetközi és a hazai színtéren is egyre inkább általánossá és meghatározóvá váló, részvételen alapuló művészeti gyakorlat formájában is megjelenik, mely gyakorlat a projektbe bevont személyek, csoportok aktív tevékenységén alapul. Ilyen Tomasz Piars Chromatic Relations elnevezésű projektje, aminek során a ceredi gyerekekkel különböző nemzetiségű és bőrszínű fiatalok arcképeit nyomtatták ki fekete-fehérben, helyezték az arcuk elé, majd a gyermekek ezeket egy nagy, sávszerű – méretében és formájában falra emlékeztető – papírra ragasztották fel és a szlovák–magyar szabad határnál, illetve a kukoricaföld szomszédságában állították fel.

A fekete-fehér felvételeken rögzített esemény – szándékoltan explicit politikai megfogalmazás nélkül – utal a kurrens geopolitikai és szociális problémákra, a belehelyezkedés és felelősségvállalás szükségességére. A ceredi művésztelep 20 éves fennállása óta hagyományosan a ceredi embert és a helyi szociokulturális jelenségeket állította középpontba. Ezúttal a művészek számára a kiindulópontot a ceredi lélekszám, az 1215-ös szám jelentette. Erre közvetlenül reflektál Magdalena Grzybowska és Marek Sienkiewicz Kártyák című munkája, amely fehér tetőcserepekre festett számokból áll (1215–2015), az efemer akcióban pedig a számok váltakoztak, és minden váltásnál csengőszó hallatszott, egyértelmű utalásként a falu lélekszámának csökkenésére. Stefan Krieger rajznaplójában a helyi emberek kerültek új, a politikai és a fogyasztás uralta világ középpontjába, míg Lilla von Puttkammer a művésztelepi műterem külső falára festett elhalványodó/eltűnő, uniformizált alakokat, melyek között néhol feltűnik a falusi asszonyok időtlen, arctalan, ugyanakkor személyességet hordozó figurája. 

Kollmann András (H) Ceredi emberek I., 2015, fotó

A fotó műfajában alkotó Krnács Ágota azokkal a ceredi lakosokkal készített kettős, illetve többes portrékat, akikkel a faluban való letelepedése óta kapcsolatba és jó viszonyba került. A szociofotó műfajának megfelelően a ceredieket otthonukban, jellemző háttér előtt örökítette meg – a művésztelep idei tematikájához szorosan kapcsolódva a lakosok körülbelüli „sorszáma” is fel van tüntetve. Az amszterdami Rosa Verhoeve a polgármester házában töltött időszakban a négy generáció együttélésének mindennapi életét rögzítette fotókon, Cristoph Eckelt pedig az utcán, fehér háttér előtt fotózta a ceredieket. Jozef Suchoža installációjában a mozgóképet, hangot (Kicsiny Balázs figuráihoz hasonló) arc nélküli, testetlen, izolált piros gyermekesőkabát-alak a légmozgásra finoman reagáló figurájával kapcsolja össze. A falakra egymással szemben vetített, lelassított found footage a Qatsi-trilógia egyik részének jelenetével és egy kilencvenes évekbeli videoklip interakcióba lép egymással. A falu egyik  közösségi terében berendezett installáció a művész által létrehozott zúgó-morajló zene fogja össze és vonja egyfajta vészterhes jelenértelmezésbe. A tér, a hang és az emberi jelenlét szét nem választható kapcsolatában gondolkodó Suchoža archetípusokkal, mítoszokkal kortárs problematikában, az ember belső kríziseinek viszonylatában foglalkozik (lásd például a 2013-ban szintén Cereden készült, majd 2014-ben a kassai zsinagógában továbbgondolt Personal Mosest), vagy a 2014-es Hiánygeneráció interaktív installációját). Ez a kétpólusú, spirituális gondolkodás határozza meg a kettős videoprojekciót is: a fehér, szexuális tárgyként bemutatott nők és az izzadt, koszos, kemény fizikai munkát végző, napbarnította testek ellentétét a piros esőkabátos alak és a saját komponálású morajló hang bizonytalanítja el. A videó, az objekt, a hang és a tér összekapcsolódó elemeivel a hely elszemélytelenedése, a figura kiüresedése valósul meg. Idézet, értelmezés, a létező és nem létező határvonalai, a tér mint a kollektív emlékezet tere – gender- és kolonizáció/kapitalizmuskritikának az alkotóelemei Jozef Suchoža munkájában. Számos projekt a falu különböző helyszínein, patakárokban, temetőben, elhagyott mosókonyhában valósult meg: Szemethy Orsi sírkövekre elhelyezett karikatúraszerű, a halál abszurditását hangsúlyozó rajzai vagy Albrecht Fersch land art alkotása a falun végigvonuló patakmeder betonfalán. 

Rosa Verhoeve (NL) Ezerszer, 2015, fotósorozat

A sárból, fűből tapasztott, a természeti változásoknak nem ellenálló efemer munkán férfiak és nők sora látható, olykor barlangrajzok naivitását tükrözve vagy éppen a willendorfi Vénusz alakjait megidézve. Szakralitás a fő témája Ivana Sláviková viaszlenyomatok ostyaként szájba helyezett önportréiból álló fotósorozatának, melyhez az elhagyott házakban talált viasztányérokat használt. Palik Eszter egy elhagyott mosókonyhában a camera obscurával kísérletezett: a ceredi utca fordított képe vetül a kis épület belsejében fellógatott vásznakra. Szaszák György drónnal készített egy filmet Ceredről és hanginstallációját a művésztelep udvarán álló diófára helyezte. A faluban különböző emberek és a harang hangját rögzítette, melyet az ágakra helyezett hangszórókon lehetett meghallgatni (torzítva) egy adóvevővel a fa környékének különböző pontjain. Hasonlóképp, a befogadó aktív közreműködésére, körbejárásra számítanak Ute Deutz és Vladimir Kovarik természetes (a faluban fellelhető) anyagokból készült szabadtéri szobrai. Sánta László és Kun Cecília alkotásain személyes, intim megközelítésben jelennek meg a ceredi táj és a ceredi ember. Ez a személyesség jellemzi Fürjesi Csaba Ceredi rokonság című sorozatát. A ceredi enteriőrök jellegzetes, hengerelt mintázatú falai a fő dekoratív elemei Fürjesi festményeinek, ahol a művész személyes ismerősei, helyiek, művésztelepi alkotók láthatók: generációk, emberek, korok kontinuitása és elválasztottsága egyidejűleg van jelen ezeken az alkotásokon. Több nézőpontúság, különböző tradíciók együttélése, a médiumok sokfélesége – ebben is rejlik a ceredi művésztelepen készült alkotások ereje és frissessége.

 

 

Lili Boros művészettörténész

 

 

 

 

 

 

 

 

Galéria

 

This post is also available in: angol